Kedves Érdeklődő!

Az Útközben Egyesület tevékenységéről tudhat meg néhány információt az alábbiakban.

Az egyesület 2014-ben alakult civil szervezetként.

Feladatai

  • a pályázati források felkutatása, elérése
  • közérdekű önkéntes tevékenység szervezése,
  • közhasznú jogállás elnyerése (ami feltétele az 1%-os adó gyűjtésének) a következő célok elérése érdekében:
    • a Pécsi Evangélikus Egyházközség támogatása a rászorulók segítésében,
    • az aktív gyülekezeti élet fenntartásának és fejlesztésének,
    • a Kék Elefánt Evangélikus Óvoda (amelynek a gyülekezet a fenntartója) működésének támogatása.

Miért van erre szükség?

A mai világban a normatív támogatások nem növekednek, jó esetben változatlan szinten maradnak, ezért minden közösségnek saját érdeke, hogy egyéb elérhető forrásokat tudjon bevonni céljai elérése érdekében. Ennek egyik lehetséges eszköze az egyesület (civil szervezet), amely részben pályázatokkal, részben közhasznú jogállás útján tudja ezt biztosítani. Különösen fontos ez most, amikor a gyülekezet immár fenntartója az óvódának.

Mit ért el eddig ezen a területen az Útközben Egyesület?

Gyülekezeti alkalmaink megvalósításába az egyesület is bekapcsolódott önkéntes munkával.

Az egyesület 2015-ben saját erejéből végezte el a templom mögötti játszótér felújítását (csiszolás, festés, új játékok beszerzése) és a kert rendezését, amely a rendszeres gyülekezeti alkalmak miatt elengedhetetlen volt. Az egyesület biztosította 2016-ban annak a projektornak a beszerzését, amely a gyülekezeti alkalmak elengedhetetlen kelléke.

A nagy sikerű gyülekezeti programok szervezését, lebonyolítását az egyesület is támogatta megalakulása óta önkéntes munkával és anyagilag (élelmiszer alapanyagok, rajzeszközök, stb.). Szervezője volt a 2016-os Gyülekezeti Sportnapnak, a Retro Ifis Találkozónak, rendszeresen kiveszi a részét a Gyerektáborok, az Ádventi családi délután, a Gyerekkarácsony szervezésében.

2017-ben az egyesület segített megszervezni a Szabadegyetem, ill. a Balikó 100 programjait, és teremtette elő annak anyagi fedezetét (plakátok, szórólapok, étkezések). 2018-ban aktívan támogattuk a gyülekezet 150 éves fennállást ünneplő rendezvényeket (étkezések, gyülekezeti logós pólók).

A gyülekezet közkedvelt időszakos újságja, a Felüljáró megjelenését az egyesület is támogatta a nyomdai költségek vállalásával.

Az egyesület anyagi támogatása segíti a gyülekezet működését olyan kevésbé látványos területen is mint a hétköznapi működés segítése irodai eszközök beszerzése révén.

Az Útközben Egyesület a megalakulás óta eltelt közel négy év alatt az említett tevékenységek révén mintegy 1.5 millió forinttal támogatta a Pécsi Evangélikus Egyházközség gyülekezetét.

Miből tudja ezt megtenni az Útközben Egyesület?

Rendszeres pályázati tevékenysége segítségével. Az egyesület 2014-es megalakulását követő évtől kezdve jogosult civil szervezeteknek, egyesületeknek kiírt pályázatokon elindulni.

2017 év végéig négy pályázat készült (három a Nemzeti Együttműködési Alap, egy a Reformáció Emlékbizottság kiírására), ebből három alkalommal támogatást is kapott az egyesület 1.150.000 ft. értékben. A pályázati tevékenység tehát joggal mondható sikeresnek. 2018-ban immár jogosult volt az egyesület az 1%-os fejanlás gyűjtésére, ebből közel 60.000 ft, gyülekezeti célra fordítható es fordított bevétel származott.

E mellett a siker záloga természetesen a közérdekű önkéntes tevékenység, ami az eddigi években is nagy segítség volt, 2018-ban ez is növekedett.

Miért fontos az 1%-os felajánlás?

A sikeres pályázatok és a gyülekezet tagjainak áldozatos munkája mellett az egyesület közhasznú civil szervezetként jogosult a befizetett adó 1%-ának gyűjtésére céljai megvalósítása érdekében. Minden befizetett adóforint e szerény, de mégis nagyon fontos része közvetlenül szolgálja a gyülekezet működését, gyarapítását, építését, legyen szó a gyülekezeti alkalmakról, az ezeknek teret adó helyszínek fenntartásáról, az óvoda tevékenységének segítéséről vagy a hétköznapi működésről.

Az Egyesület adószáma: 18596863-1-02​

Honlapja: https://sites.google.com/ view/utkozben-egyesulet/főoldal